2012. szeptember 9., vasárnap

"Én vagyok az igazi Szőlőtő"

Ádámban minden elromlott, de Isten Krisztusban mindent újra helyreállított.
Ha csak vallási formákat veszünk fel, de Jézus élete nincs bennünk, minden jó cselekedetünk értéktelen, mert  érdekből, önszeretetből vagy büszkeségből tesszük. Ha kereszténynek mondjuk magunkat, ebből még nem következik az örök élet!


Jézus így mondta: Én vagyok a Szőlőtő, ti a szőlővesszők.
Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.


 Krisztusban maradni azt jelenti, hogy Vele összekapcsolódva maradni, mint ahogy a szőlővessző a szőlőtőkével egy növényt képez. Krisztus közösségét élvezzük, ami olyan állandó és annyira valóságos, hogy minden gondolatunk, szavunk és tettünk az Ő akaratának kifejezése. 
Őbelőle táplálkozni, Vele foglalkozni. Ehhez szükséges az Igét (Bibliát) naponta olvasni, és gondolkodni róla. Imádkozni, prédikációt hallgatni, olvasni: www.golgota.tv

A hit ismeret és formálódás. Ez a formálódás viszont csak akkor történhet meg, ha meglátjuk Isten dicsőségét a Krisztus arcán!
Aki Krisztust ragyogónak, lenyűgözőnek, csodálatosnak látja, azt maga az Úr ragadta meg Lelke által. És a hatás nem marad el. Miközben szemléli a dicsőséget Megváltója arcán, ő maga is lassan elváltozik. Ez a változás valóságos. Mindenkivel ez történik, aki a Lélek által újjászületett, elindult az átváltozás hosszú folyamata felé.



Szemléljük az Úr Krisztust minden nap, és garantáltan meg fogunk változni! Mind ugyanarra a képre, Krisztus dicsőséges képére, de mind máshogyan. Ne adjuk fel a változás reményét, ez Isten ígérete!


A kereszténység esszenciája: https://www.golgota.tv/?p=32044

Tanítás az újjászületésről .- Hamar Dániel:
http://www.golgota.tv/?p=23971&media=28641


Josh McDowell: Több mint ács - részlet: 



2012. szeptember 1., szombat

A valódi élet tápláléka az "Élet Kenyere".


"Én vagyok az élet kenyere."


"…Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert Őt pecsétjével igazolta az Isten."   (Ján 6:26).



Én vagyok az életnek kenyere; aki hozzám jön, semmi képen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjazik soha. Azt semmi képen el nem küldöm.
Mert azért szállottam le a mennyből, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem. Az pedig az Atyának akarata, hogy akit nékem adott feltámasszam azt az utolsó napon. Aki énbennem hisz, örök élete van annak.
Én vagyok az életnek kenyere. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én a testemet adom a világ életéért.
Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.
Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Az énbennem lakozik és én is abban. Aki engem eszik - él énáltalam.

A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet. Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, ami Isten szájából származik.



A testünk csak földi háza a lelkünknek, és mulandó.
Lelkünknek lelki táplálékra van szüksége, ami az örök életre visz. Ez Isten szava, a Biblia.
Ez élő és hatékony. Megítéli a szívünk szándékait és gondolatait. Olvasása közben meglátjuk hibáinkat, Isten akaratát, vezetését. Átformáló ereje van.  


Phil Metzger, János, János (John) 6:22–46

https://www.golgota.tv/?p=31911

2012. augusztus 20., hétfő

Életünk tetszhalott állapot, ha nincs bennünk az "Élet"!



"Én vagyok a feltámadás és az élet - mondta Jézus - aki bennem hisz, élni fog, még ha meghalna is. Soha nem hal meg senki, aki él és hisz bennem."


Az ember bűn és halál alá van rekesztve ezen a földön. De kétezer évvel ezelőtt a Teremtő belépett a teremtett világba. Parancsoló szavának olyan ereje volt, hogy a halottakból is engedelmességet váltott ki. Áldozati-halála és feltámadása után (napjainkban is) megújítja az emberben Isten elveszett képét. Hit által megkapjuk az örök élet ajándékát. Így a keresztények valódi, minőségi életet élnek, már itt a földön. Ami azt jelenti, hogy kapcsolatban vannak Jézus Krisztussal a Szentlélek által, megismerve Isten akaratát, és megtapasztalva áldását. 
Van, aki kívülről ismeri a Bibliát, a hittant. Ismeri a történeteket, de a tudás nem tart meg az örök életre. 
De Jézus azt kérdezi: „Hiszed-e ezt?” Mert ezen fordul meg az élet vagy halál.
Márta annyit tud, amit eddig látott Jézusból:  ahol Jézus volt, ott a betegek meggyógyultak. 
És ha itt lett volna Jézus az én testvéremnél, Lázárnál, akkor meggyógyult volna.
Jézus azt mondja Mártának: feltámad a te testvéred. Hogyha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét!


De mi a hit? Nem annyit vallok Jézusról, amennyit már megismertem, hanem amennyit Isten mond nekem róla és önmagáról a Bibliában. Mert a hit: igazat adok Isten szavának, A hit a nem látott dolgokról való meggyőződés.
Hit által tudom átvenni Isten ajándékát: az örök életet. Hit által tudom megmenteni a lelkem az örök haláltól.

Sok halott mászkál a kőrúton, és sok élő van a temetőkben: 

Az élet közepette halálban vannak, de a hívők a halál közepette is életben vannak.

http://www.valodi-elet.eoldal.hu/

Ha érdekel ez a téma, van kérdésed, vagy megjegyzésed, szívesen levelezek Veled.

Hetente fogok írni a "valóságos, minőségi élet"-ről, ha szeretnél feliratkozni, hogy közvetlen Hozzád érkezzenek az üzenetek, add meg az e-mail címed: